Megfogott, mivel magam sem tudtam, valami vonzott benne de emellett taszított is.
Nagyon is jól tudom azt hogy ha vele barátkozok végül én fogok sérülni.De mégsem tudom ellökni miközben arcomon érzem a kezét vagy az ajkát.
-Nem akarom hagyni.-sütöttem le a szemem.-És innentől nem is fogom.-csaptam be a szekrényem ajtaját.
Fogalmam sincs most mi van velem ,mióta ide költöztem minden zavaros.
Saját magamon nem tudok kiigazodni, ami nem kis gond főleg hogy Andy bejött a képbe.Nem kellet volna hagynom a csókot mivel alig ismerem , és nem is a pasim vagy valami.De most is váratlanul ért a dolog ő megcsókolt de én nem csókoltam vissza.Áh.
-Lena.-szólított meg valaki mire hátra fordultam és Ashtonnal találtam szembe magam.-Te vagy az.-visította és a nyakamba ugrott.-Olyan jó újra látni.-engedett el.
-Hiányoztál.-mondtam.
-Te is nekem.De ha már itt vagy , elmegyünk ma valamerre?.-kérdezte.
-Természetesen.-bólintottam.Végig néztem a barátnőmön és kissé meglepődtem mennyit változott.Szőke haja már nem a derekáig ért hanem a válláig.Régen minden pólót , pulóvert szoknyával vett fel , de most farmer nadrágot húzott egy bő fazonú pólóval, kezében pedig gördeszka pihent.-Hüha hogy megváltoztál.-jelentettem ki.
-Nem csak én.-vigyorgott.-Szoktál még táncolni?.-kérdezte menet közben.
-Szoktam.-válaszoltam.-Te?.
-Én mostanság nem, kezdek be rozsdásodni.-mondta.-Úú tudom hova menjünk délután.-mondta lelkesen.
-Hova?.-kérdeztem rá de ő csak vigyorgott.
*
Az iskolából kilépve előhúztam a táskám aljából a fülhallgatóm és bekapcsoltam a telefonomon a zenét.
A haza felé vezető utat csendben tettem meg.A házba belépve nagyi egyből letámadott hogy mi volt a suliban, meséljek el minden részletet.Elmeséltem neki , kihagyva az Andyvel történt dolgokat.
-Körülbelül ennyi.-fejeztem be.-Nagyi , elmehetek Ashtonnal valahova majd délután?Eskü legkésőbb kilencre hazaérek.-kérleltem.
-Elmehetsz.-egyezett bele.
-Köszönöm.-öleltem meg.
Gyorsan felbaktattam a szobámba és ledőltem az ágyra.Miután eltelt öt perc meguntam a fekvést ezért magamhoz vettem a laptopom és az ágy elé ültem.
Facebookon egyből megakadt valamin a szemem , méghozzá egy képen.Kristóf és egy ismeretlen lány volt rajta.Rögtön egy csomó kérdés vetődött fel bennem.Vajon a barátnője?Mióta vannak együtt? Lehet már el is felejtett?
Ash: Szia Len! Valami sportosat vegyél fel.-irt rám Ashton.
Én: Szia ! Oké, de most már elárulod hová megyünk?-kérdeztem.
Ash: Táncolni.-válaszolt.
Annyira megörültem a hír hallatán hogy felpattantam a földről és a szekrényhez léptem.Előkerestem egy szürke mackó nadrágot hozzá pedig egy fehér atlétát, ez az összeállítás tánchoz pont jó lesz.Hajamat egy copfba kötöttem a fejem tetejére,a sminkel nem foglalkoztam sokat mivel egy kis szempillaspirált kentem fel.
-Lena itt van Ashton, gyere le.-kiabált lentről.
-Megyek.-válaszoltam.Gyorsan lefutottam az emeletről és Ashton nyakába ugrottam.
-Én is örülök neked.-mondta nevetve.-Na de menjünk.-engedett el.
*
Egy nagy parkba érkeztünk meg mely teli volt fákkal és gyönyörű virággokal.
Sok ember sétálgatott és játszott a gyerekeivel vagy kutyájukkal.De volt olyan is aki csak a padon üldögélt és könyvet olvasott, vagyis csak próbált mert egy kis szökőkút mellet hangos zene ment , Ashtonnal egyből arra vettük az irányt és megpillantottunk egy bandát, akik táncoltak.

A koreográfiájuk elkápráztató volt-számomra- mindent kizártak , és csak a zene ütemére figyeltek.
-Gyere táncoljunk , mi is.-húzott magával Ashton.
-Oké.-mondtam vigyorogva.
Mindenki-aki persze tudott táncolni-be állt egy nagy körbe, sorban jöttek az emberek és mutatták meg mit tudnak.Mikor Ashtonra esett a kör , simán besétált a közepére és nyugodtan szét nézett.Akkor kezdett el táncolni mikor a zene kezdett felgyorsulni.
-Kezdesz berozsdásodni, hm?.-löktem meg a vállammal mikor vissza állt mellém.
-Aha.-mondta nevetve.-Te jössz , menj már.-lökött be a közepére.
Hirtelen nem jutott semmi lépés sem az eszembe, de pár perc elteltével magával ragadott a zene.
*
-Áá.-kiabálta Ashton haza felé menet.-Még mindig fel vagyok pörögve.-nevetett.-És képzeld , az egyik táncos srác elhívott randizni.-mondta.
-Örülök.-mosolyogtam.-ezt meg kell majd ismételnünk.-jelentettem ki.
-Az biztos.De nem holnap, mert délelőtt vásárolni megyünk.
Most már a szombatom is be van tervezve, alig lesz szabad percem, mivel Ashton eltervezte hogy délelőtt vásárolunk , délután pedig átmegyek hozzá segíteni a készülődésben.
Mikor haza értem vacsora nélkül bedőltem az ágyba , annyira kimerültem.Csak arra vettem rá magam hogy átöltözzek és szóljak a nagyinak hogy megérkeztem.
*
-Hahó, fent vagy?.-kopogott be Bryan az ablakomon hajnali egy órakkor.
-Most már igen.-keltem fel az ágyból.-Mit akarsz?.-nyitottam ki az ablakot.
-Nézünk filmet?.-mosolygott.
-Nem.-vágtam rá mire értetlenül nézett rám.-Hulla fáradt vagyok , és nem akarok úgy kelni mint ma.-böktem ki.
-Megértem.-sütötte le a szemét.
-Bryan, nem akarom hogy megharagudj de nem szeretném ha hajnalok, hajnalán minden egyes nap beállítanál,mivel csak barátok vagyunk és ez számomra kicsit fura.-magyaráztam.
-Mi?.-értetlenkedett.-Basszus, én is csak barátként tekintek rád sajnálom ha..-kezdett volna bele de félbe vágtam.
-Ne magyarázkodj.-mosolyodtam el.-Én vagyok hülye hogy ilyeneket mondtok.Na de most menj hagy pihenjem ki magam.-lökdöstem játékosan.
-De barátok maradunk ugye?.-kérdezte.-Juj vagy inkább őri barik ,tudod.-mondta lányos hangon mire felnevetem és ő is nevetésben tört ki.
*
Az alvásban baránőm zavart meg , mivel a nagyi felengedte őt a szobámba , futásból rám ugrott, nekem pedig szemeim egyből kipattantak.
-Magadnál vagy?.-kiabáltam rá ő pedig lesütötte szemeit.-Bocs, csak ez nem valami szép keltés volt.-kértem tőle bocsánatot.
-Nem baj , én voltam a hibás.-mosolyodott el.-De most készülődnöd kell.-jelentette ki és a szekrényemhez sétált , amiből egy fekete bőr szoknyát és egy spagetti pántos toppot húzott elő.-Ez jó lesz.-rakta rá az ágyamra a ruha darabokat.
-Én ezt fel nem veszem.-emeltem magam elé a szoknyát.
-Akkor minek van ilyen szoknyád , ha nem is hordod?.-rázta a fejét hitetlen kedve.-Dísznek?.-kérdezte.
-Pontosan.-nevettem fel.-De most az egyszer , felveszem a kedvedért.-kászálódtam ki az ágyból , és magamhoz vettem a kikészített szettet.
-Oké.-mosolyodott el a barátnőm.-Adok húsz percet hogy elkészülj, siess.-terelt be a fürdőbe.
Gyorsan lehámoztam magamról a pizsamámat és be álltam a zuhany alá.Mikor végeztem magamra tekertem a törölközöm és a tükör elé sétáltam.Hajamat megszárítottam és oldalra fontam, utána pedig felöltöztem.
-Kész vagyok.-léptem ki a fürdőből.
-Én nem úgy látom.-mosolygott.-Sminket nem raksz fel?.-nevettet ki.
-Upsz, de.-mentem vissza a fürdőbe nevetve.Magamra kentem egy kis alapozót amit púderrel fixáltam.Szememre fekete szem festék került, és végül egy kis pírosítót raktam fel.-Na most már indulhatunk.-léptem ki újra.
-Csinos vagy.-dicsért meg Ashton
-Köszi , de melletted elbújhatok.-mosolyogtam rá mire a fejét rázta.
Pedig igazam volt , véleményem szerint Ashton szebb volt nálam.
Szőke haját csak simán kiengedve hagyta , mely nagy hullámokban omlott vállára.Sminkjével nem bajlódott sokat , mert csak egy kis szempilla spirált és száj fényt kent fel.Ma ő is szoknyát húzott fel , ami megmutatta hosszú lábait, felülre egy sima pólót húzott , lábára pedig egy Converset. Ashton a sportos öltözéket próbálta csinossá tenni , ami persze sikerült is neki.-Cserélünk ruhát?.-kérdeztem nevetve.-Neked sokkal kényelmesebb.-mondtam szomorúan.
Miután abba hagytam a nyavalygást útnak indultunk.
Elsőnek a pláza felé tartottunk ,ahol minden ruha boltot megrohamoztunk.Ashton több ruhát is talált magának velem ellentétben aki egyetlen egy pólót talált.
-Eszünk valami?.-intett kezével a KFC felé.
-Aha , menjünk.-ragadtam meg karját és a pulthoz siettem.
Percek alatt kikértünk az ételt és leültünk egy asztalhoz, sokat beszélgettünk legfőképpen felesleges dolgokról de hát mi lányok ilyenek vagyunk.
Mielőtt haza indultunk volna Ashton be ment a Rossman-ba néhány lányos dolgot venni.
*
Ashtonék háza óriási volt.Mikor beléptünk egy nagy előtér fogadott , ahova a cipőket és a kabátokat lehetett letenni, ha kicsit mentünk jobbra úgyszintén egy nagy konyha fogadott, balra pedig a nappali.Az emeleten négy szoba volt , egy Ashtoné ,egy a bátyájáé és a harmadik pedig a szülőké, és végül az utolsó a vendég szoba.
-Szasz" hugi.-köszönt a testvére.-Öhm hello , te ki vagy?.-húzta fel szemöldökét.
-Szia , még nem találkoztunk Lena vagyok.-mutatkoztam be.
-Adam.-mondta , utána meg végig nézett , fejem tetejétől a talpamig , mikor vissza tért tekintete az arcomra, elvörösödtem nem tudtam semmit sem tenni elenne hogy ne legyek rák vörös, sajnos.Ő is észre vette hogy arcom pirosra váltott ezért mosolyra húzta a száját.
Én is végig néztem rajta, de nem olyan feltűnőn mit ahogy ő tette.Szőke haja volt ami kuszán állt, szeme pedig zöld .A pólója izmos testére tapad ami persze minden lánynak felkeltette figyelmét, közöttük az enyémet is.
-Fent leszünk.-húzott a lépcső felé.-Mi volt ez az előbb?.-kérdezte immár a szobában.
-Semmi.-vágtam rá.
-Aha.-nyújtotta el direkt a h-át.-De erre majd vissza térünk, készülnöm kell.-sóhajtott fel.-Elsőnek a hajamat és a sminkemet készítsük el, utána jöhet a ruha.Oké?.-kérdezte mire aprót bólintottam.
Szőke haja immár egyenesen hullott a vállára , sminkje pedig csodálatos volt.Ma estére egy szép egybe ruhát vett fel mely egyszerű , de ahogyan rajta állt lélegzet elállító volt.
-Wow, gyönyörű vagy.-mondtam mosolyogva.
-Köszönöm.-vigyorgott.Pont ült volna mellém de kopogtatás megzavarta, egyből az ajtóhoz szaladt és feltépte azt.
-Szia.-köszönt mosolyogva, ekkor esett le nekem hogy el kéne innen húznom, de gyorsan.
-Öhm én akkor megyek is, sziasztok.-léptem ki az ajtón.
-Nem alszol itt?Nem sokára jövök.-mondta.
-Majd máskor.-hagytam őket kettesben.
*Az ajtón belépve nagyi sietett elém hogy menjek vele, mivel vendék jött hozzám.Mikor meg láttam a "vendéget" egyből a nyakába ugrottam-persze miután felfogtam hogy nem álmodok-.
-Úr isten.-visítottam, közben pedig magamhoz szorítottam-mint egy jó barátot persze-.
-Én is örülök hogy látlak, de nem kapok levegőt.-Nevetett fel.
-Tényleg, bocsi.-engedtem el.Nem tudtam elhinni hogy itt van.Londonban.
7 megjegyzés:
Ez nagyon jó volt^^ Ashton testvérével mi lesz?És Andyvel? Úhhh nem is tudom hogy lehet ezt mindet ilyen jól kitalálni :o <3 Azért köszi és siess a következő résszel :)
Áááááá imádom szerintem ez az egy szó bőven elég...❤❤❤
Nagyon örülök neki h tetszett nektek :DD Előre nem szeretnék elmondani semmit , remélem megértitek..A kövivel pedig sietek ahogy csak tudok :DD
Ááá nagyon király lett...*-*
Nagyon király rész lett.:DDDDDD
Ashton bátyájával mi lesz? *--*
És ki akinek ennyire örül? :o
IMÁDOOOOOOOM.<333333
Nagyon örülök neki h tetszett :D :D előre nem szeretnék elmondani semmit , mert a további részekben úgyis minden kiderül :)
Nagyon jól. Írsz Mokorra várható új rész?? ������
Köszi :3 Sietek vele ahogyan csak tudok :)
Megjegyzés küldése